A táncművészet mindig is az emberi kifejezés egyik legszebb formája volt, amely képes hidakat építeni kultúrák és generációk között. A koreográfia, mint a táncművészet egyik alappillére, nem csupán a mozdulatok összekapcsolásáról szól, hanem a történetek elmeséléséről, érzelmek kifejezéséről és közösségek összekapcsolásáról. Az utóbbi években a táncművészet egyre inkább fókuszál a fenntartható fejlődésre, különös figyelmet fordítva a vidéki fejlődésre.
Ahogy a világunk folyamatosan változik, úgy a táncművészet is alkalmazkodni képes. A koreográfusok a természeti és vidéki környezet elemeit beépítik munkáikba, nemcsak hogy szépséget és esztétikát hozzanak létre, hanem hogy felhívják a figyelmet a helyi közösségek problémáira és lehetőségeire. A fenntartható közlekedés például alapvető részévé vált a táncművészet projektjeinek, hiszen a művészek egyre inkább törekednek arra, hogy a próbák és előadások során minimalizálják az ökológiai lábnyomukat.
A vidéki fejlődés aspektusa a táncművészetben szintén nagy hangsúlyt kap. A kisebb közösségek számára a tánc nem csupán szórakozás, hanem a közösség összetartásának és identitásának erősítése is. A koreográfusok helyi hagyományok és kultúrák újraértelmezésével nemcsak a figyelmet vonják magukra, hanem cselekvésre is ösztönzik a közönséget. A táncművészet lehetőséget ad arra, hogy a vidéki közösségek kiemelkedjenek, lehetőséget adva a fiatal tehetségek számára, hogy új utakat találjanak a kifejezésre.
A táncművészet tehát nemcsak a fizikai mozdulatokról szól, hanem egy komplex, érzelmekkel és üzenetekkel teli világot teremt, amely képes megváltoztatni a gondolkodásmódot, és erőt adni a közösségeknek. A koreográfia lehetőséget biztosít arra, hogy a művészek kifejezzék a természettel való kapcsolatukat, és együttműködjenek a fenntartható fejlődés érdekében. A táncművészek és koreográfusok is fontos szereplői lehetnek a jövő fenntartható közlekedésének és vidéki fejlődésének, így a tánc sokkal több, mint szórakozás; valódi eszköz a változás előidézésére.